Kategóriák

Celia Rees idézet

Láttam a múltját. Láttam a jövőjét. Tudtam, hogyan ragadja majd magával a halál, s a frissen szerzett tudás terhe ólomsúlyként nehezedett rám. A nagyanyám mindig azt mondta, soha nem szabad elárulni senkinek, mi módon leselkedik rá a halál. A sorsunk ellen semmit sem tehetünk, semmi módon el nem kerülhetjük. Ahogy lesz, úgy lesz. Ha túl korán megtudja az ember, mi vár rá, sötét árnyék vetül az életére, mely eltakar előle minden fényt.

- Celia Rees

További Celia Rees idézetek:

A tükörből vörösen égő szempár nézett vissza rám, sárgával pettyezett, feketébe foglalt szürke írisz csillogott a rózsás-fehér arcban, mely haloványabb volt, mint valaha. A hajam... [Részletek]

- Celia Rees

A háború a távoli hegyek közt cikázó villámnak tűnt, olyannak, amelyik hol délen, hol nyugaton, hol északon villan fel, hol pedig körös-körül mindenütt. A harcok híre mint... [Részletek]

- Celia Rees

A bezártságban hamar kicsírázik a féltékenység és a rivalizálás, és gyorsan szárba szökken a gyűlölködés, mint palánta a melegházban. A veszekedést bármi táplálhatja. [Részletek]

- Celia Rees

A hazugság nem gyökerezik olyan mélyen az ember agyában, mint az igazság. [Részletek]

- Celia Rees

Ahogy végigvonultunk a falun és tovább, láttam, milyen pillantást vetnek az emberek még egyszer, utoljára erre a vidékre. Tudták, hogy soha többé nem térnek ide vissza. Emlékezetükbe... [Részletek]

- Celia Rees

Odalépett hozzám, és felemelte a fátylát. Átölelt, és erősen magához szorított. Virágillata volt. Egy röpke pillanatra magamba szívtam az átható, édes rózsaillatot, aztán... [Részletek]

- Celia Rees

Az indiánok másképp élnek a világban (...). Menedéküket élő fák alkotják, s csak annyit vesznek el a természettől, amennyire szükségük van, aztán továbbmennek, és hagyják, hogy a... [Részletek]

- Celia Rees

További idézetek:

A valószínűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény. [Részletek]

- Jostein Gaarder

Jól érzem magam veled, mindenestől érdekelsz. [Részletek]

- Vavyan Fable

Ha a kormány erőszakba fojtja a mi békés harcunkat, el kell gondolkodnunk, hogy más módon vívjuk ki a szabadságunkat. [Részletek]

- Nelson Mandela

A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre! [Részletek]

- Vámpírnaplók

A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. [Részletek]

- Emily Bronte

Szülőidnek s tanítódnak legjobban adsz hálát, Ha megteszed mit mondanak s fogadod tanácsát. [Részletek]

- Bezerédj Amália

A gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő. [Részletek]

- Csoóri Sándor