Kategóriák

ismeretlen idézet

Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.
— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád? kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót. Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette: — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.
Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfiát.

- ismeretlen

További ismeretlen idézetek:

Szép lányok, amikor mellém értek, kicsit lassítsatok! [Részletek]

- ismeretlen

Ha lenne egy kis sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha volna néhány tojásunk. [Részletek]

- ismeretlen

Eledelemet emeled-e le? [Részletek]

- ismeretlen

Ahová az Isten nyulat ad, bokrot is ad. [Részletek]

- ismeretlen

A mai nap az a holnap, amely miatt idegeskedtünk tegnap. [Részletek]

- ismeretlen

A költő, az orvos és a bolond - belőlük egy csipetnyit mindenki magában hord. [Részletek]

- ismeretlen

Jóbarát szava éles, ellenség szava édes. [Részletek]

- ismeretlen

További idézetek:

Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire... [Részletek]

- Jostein Gaarder

Az utóbbi napokban túl sűrűn találkoztunk. Emberfeletti erővel tartózkodtam attól, hogy rád vessem magam. [Részletek]

- Vavyan Fable

A szabadságharcos előbb-utóbb megtanulja, hogy a harc szabályait nem ő, hanem az elnyomó hatalom diktálja. [Részletek]

- Nelson Mandela

A düh egy olyan érzés, amit azok éreznek, akiknek számít valami. [Részletek]

- Vámpírnaplók

A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. [Részletek]

- Emily Bronte

Szülőidnek s tanítódnak legjobban adsz hálát, Ha megteszed mit mondanak s fogadod tanácsát. [Részletek]

- Bezerédj Amália

Nemcsak a tett, a beszéd - a nézés is cselekvés. Aki csak azt festi a világról, amit lát belőle, s azt nem, amit tud róla, meghamisítja a dolgokat, s az érvénytelenség csöndes... [Részletek]

- Csoóri Sándor