Kategóriák

Leiner Laura idézet

Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.

- Leiner Laura

További Leiner Laura idézetek:

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és... [Részletek]

- Leiner Laura

Mi lesz velem nélküled. Létezik ennél önzőbb kérdés? [Részletek]

- Leiner Laura

Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és... [Részletek]

- Leiner Laura

Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak... [Részletek]

- Leiner Laura

- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre... [Részletek]

- Leiner Laura

- A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? (...) - Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz. [Részletek]

- Leiner Laura

A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon... [Részletek]

- Leiner Laura

További idézetek:

Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire... [Részletek]

- Jostein Gaarder

Jól érzem magam veled, mindenestől érdekelsz. [Részletek]

- Vavyan Fable

Ha a kormány erőszakba fojtja a mi békés harcunkat, el kell gondolkodnunk, hogy más módon vívjuk ki a szabadságunkat. [Részletek]

- Nelson Mandela

A düh egy olyan érzés, amit azok éreznek, akiknek számít valami. [Részletek]

- Vámpírnaplók

A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. [Részletek]

- Emily Bronte

Szülőidnek s tanítódnak legjobban adsz hálát, Ha megteszed mit mondanak s fogadod tanácsát. [Részletek]

- Bezerédj Amália

A gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő. [Részletek]

- Csoóri Sándor