Kategóriák

Lőrincz L. László idézet

A mongúz, ha kígyót lát, nem tud ellenállni a vonzásának; mintha szellem ülne a lelke mélyén, s egyre azt duruzsolná, hogy meg kell ölnie a csúszómászót. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a mongúz lelke mélyén egy másik szellem is ül, amely lehűti az előző lelkesedését és azt sugdossa, hogy legyen nagyon óvatos. Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. Úgy értem, egyedül nem. Ehhez segítségre van szüksége. Nem, Leslie száhib, nem ételre és nem édességre, hanem az irigységre. Mert talán elfelejtettem említeni a mongúz jó tulajdonságai között az irigységet. A mongúzt fogó férfi már a hadművelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerűen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. Várja, hogy a közelből a kalitka köré gyűljenek a vadon élő mongúzok. A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltűnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. Mi a tanulság ebből, Leslie száhib? Nem, egyáltalán nem az, hogy a piacra kell menni mongúzt venni, mert ehhez nem kell sem kígyó, sem türelem, hanem az, hogy semminek, de semminek nem szabad legyőznie a szívedben reszkető óvatosságot! Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyűlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? Azt hiszem, rosszul fogod fel a dolgot. Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy.

- Lőrincz L. László

További Lőrincz L. László idézetek:

A kíváncsiság nem elég indok arra, hogy veszélybe sodord magad. A tudás kényszere azonban megéri a kockázatot. [Részletek]

- Lőrincz L. László

Ha prédikátor vagy moralista lennék, azt mondanám, hogy próbáljuk meg kihasználni életünk minden másodpercét. A pillanat gyermekei vagyunk valamennyien. Belénk van kódolva ugyan a... [Részletek]

- Lőrincz L. László

Néha a funkció feledteti velünk az esztétikai hiányosságokat. Arról nem is beszélve, hogy a rútnak is megvan a maga esztétikája. [Részletek]

- Lőrincz L. László

Bár a testét elviszik, és elégetik, lelke mindörökké itt marad ajtótól ajtóig bolyongva. Hiába jönnek új lakók, és töltik meg a szobákat vitával, és ezerszer, milliószor átéli... [Részletek]

- Lőrincz L. László

Egy bánatba süllyedt ember mindenki számára teher, még azokéra is, akik korábban szerették. A magunk bánatánál csak mások bánatát nehezebb elviselnünk. [Részletek]

- Lőrincz L. László

Néha fizetnünk kell a tévedéseinkért. [Részletek]

- Lőrincz L. László

Az ihlet a lusta írók kifogása. [Részletek]

- Lőrincz L. László

További idézetek:

Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire... [Részletek]

- Jostein Gaarder

Jól érzem magam veled, mindenestől érdekelsz. [Részletek]

- Vavyan Fable

Ha a kormány erőszakba fojtja a mi békés harcunkat, el kell gondolkodnunk, hogy más módon vívjuk ki a szabadságunkat. [Részletek]

- Nelson Mandela

A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre! [Részletek]

- Vámpírnaplók

A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. [Részletek]

- Emily Bronte

Szülőidnek s tanítódnak legjobban adsz hálát, Ha megteszed mit mondanak s fogadod tanácsát. [Részletek]

- Bezerédj Amália

A gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő. [Részletek]

- Csoóri Sándor