Máté evangéliuma 25:31-40 idézet
Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, az összes angyalával, akkor leül dicsőséges trónjára. Akkor minden nemzet összegyűlik elé, és ő kettéválasztja őket, ahogyan egy pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb oldalára, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.
Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: Gyertek, Atyám áldottai! Örököljétek azt az királyságot, amit Isten a világ kezdete óta elkészített nektek!
Mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, vendégül láttatok. Amikor nem volt ruhám, adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.
Erre így felelnek majd az igaz emberek: Uram, mikor volt az, amikor éhesnek láttunk téged és megetettünk téged? Mikor volt az, hogy szomjasnak láttunk téged, és inni adtunk neked? Mikor láttunk téged idegennek, és adtunk neked szállást? Mikor láttunk téged ruha nélkül, és adtunk neked ruhát? Mikor láttunk betegnek vagy börtönben, hogy elmehettünk volna hozzád?
Akkor a király így válaszol majd erre: Igazán mondom nektek: amikor megtettétek a legkisebb testvéreim egyikével, velem tettétek meg.
- Máté evangéliuma 25:31-40További idézetek:
Ha kedves vagy valakihez, nem leszel az emberiség legalján. Azt jelenti: van valamid, amit megoszthatsz. [Részletek]
- Hell GirlHa valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind... [Részletek]
- Radnóti MiklósSokat fecsegnek felőled, hízelgőt és méltatlant; ne zavarjon se ez, se az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva és józanul. [Részletek]
- PüthagoraszA házasság, mint intézmény, mint berendezkedés, amelyet együtt határoz el két ember, és amelyben bizonyos játékszabályok érvényesek, már nem hat nagyon modernnek. Az élettársak... [Részletek]
- Alfons VansteenwegenMiként egy jól töltött nap után boldog álom következik, úgy a jól eltöltött élet után boldog halál vár. [Részletek]
- Leonardo da VinciNagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az... [Részletek]
- Paulo CoelhoAz élet olyan, mint egy lőgyakorlat. Van, akinek a puskája visz messzebb, van, akinek a céltáblája van közelebb. [Részletek]
- Halálkeringő