Kategóriák

Oravecz Imre idézet

És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni - mert megszüntetni nem szüntetheted meg -, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.

- Oravecz Imre

További Oravecz Imre idézetek:

Mikor először találkoztunk, úgy éreztem, megtanulhatok tőled magamról valamit, amit nem tudok, és ennek az érzésnek engedelmeskedve óvatosan találkát kértem tőled. [Részletek]

- Oravecz Imre

Szerettem előtted valakit, felhőtlen kapcsolat volt, gyanúsan felhőtlen, nem csoda, hogy annál keservesebb lett a vége, és a végnél is keservesebb a vég emléke, tudom, mindezt tudod, és... [Részletek]

- Oravecz Imre

Kezdetben jött tőled ez-az, levél vagy lap néhanap, olykor többoldalas, olykor csak pár soros híradás, általánosságban mozgó, hevenyészett és felületes, nekem mégis becses, mert... [Részletek]

- Oravecz Imre

Te vagy már nekem minden nő, aki volt, és minden nő végleg elhagy, ha te elhagysz. [Részletek]

- Oravecz Imre

Újra hallottam hangodat, éreztem leheletedet, tapintottam bőrödet, láttam alakodat, máris megelevenedtél, és veled mindaz, ami igazolta és átszellemítette testiségemet. [Részletek]

- Oravecz Imre

Megcsókoltalak, olyan erősen, hogy kiserkedt ajkadon a vér, és sós íze összekeveredett a csók édes ízével a számban, és azután még sokáig, évek múltán is éreztem, és érzem még... [Részletek]

- Oravecz Imre

Én nem akartam többé nőt szerezni, se téged, se mást, hanem csak veled lenni, hozzád hasonlóvá válni, aki el tudtad velem feledtetni, hogy nő vagy, én pedig férfi. [Részletek]

- Oravecz Imre

További idézetek:

Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire... [Részletek]

- Jostein Gaarder

Jól érzem magam veled, mindenestől érdekelsz. [Részletek]

- Vavyan Fable

Ha a kormány erőszakba fojtja a mi békés harcunkat, el kell gondolkodnunk, hogy más módon vívjuk ki a szabadságunkat. [Részletek]

- Nelson Mandela

A düh egy olyan érzés, amit azok éreznek, akiknek számít valami. [Részletek]

- Vámpírnaplók

A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. [Részletek]

- Emily Bronte

Szülőidnek s tanítódnak legjobban adsz hálát, Ha megteszed mit mondanak s fogadod tanácsát. [Részletek]

- Bezerédj Amália

A gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő. [Részletek]

- Csoóri Sándor