Jonathan Safran Foer idézet

Sajnálom, hogy eltart élethossziglan, amíg megtanulunk élni. [Részletek]

Csak arra kíváncsi, szeretem-e, mindenki csak erre kíváncsi, nem maga a szeretet érdekli, hanem a tudat, hogy létezik a szeretet. [Részletek]

Voltak dolgok, amelyeket el akartam mondani neki. De tudtam, hogy fájdalmat okoznék. Úgyhogy eltemettem őket, és hagytam, hogy nekem okozzanak fájdalmat. [Részletek]

A dal olyan szomorú, amilyen szomorú az, aki hallgatja. [Részletek]

Annyian lépnek fel és le az ember életének színpadán! Százezrével! Nyitva kell hagyni az ajtót, hogy bejöhessenek! De el is kell engedni őket! [Részletek]

Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni. [Részletek]

Feltaláltam egy könyvet, amelyben minden szó minden nyelven megtalálható. Nem lenne nagyon hasznos, de ha valaki megfogja, tudhatná, hogy a kezében tart mindent, ami elmondható. [Részletek]

Egy hozzátartozó élete drágább a pénznél. [Részletek]

Barátaink (és ellenségeink), akik naponta szemtanúi cselekedeteinknek, lehet, hogy objektívebb képet festhetnek motivációinkról, mint mi magunk. [Részletek]

Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ.... [Részletek]

Az elmés mondások többnyire ismétlések. [Részletek]

Az emberéletnek akkor és csak akkor van valamiféle haszna, ha a világmindenségnek mint egésznek benső értéke (figyelembe véve múltat, jelent és jövőt) nagyobb lett annak... [Részletek]

Az ember néha azt veszi észre, hogy a vonat, amire felszállt, végállomásra ért. Ilyenkor az a kérdés, merre indulj tovább. [Részletek]

Mindig is szerettem volna tudni, ki ír a falakra. Most végre tudom. [Részletek]