Kategóriák

Kosztolányi Dezső idézet

A bölcsesség, melyet annyira szoktak magasztalni, voltaképp nem is egyéb, mint a lélek ifjúságának tudatos elsorvasztása. Amint növekszünk, folyton arra törekszünk, hogy mesterséges úton idézzük elő a lélek vénségét, hogy csökkentsük a lélek ösztönösségét, hogy elöldössük a lélek érzékenységét, mely különben képtelenné tenne bennünket az életre. Ezáltal elérjük, hogy csakugyan kibírjuk a különböző megpróbáltatásokat, legalábbis átvergődhetünk rajtuk. Később azonban, amikor a megpróbáltatások elmúlnak, s megint élni és élvezni szeretnénk, döbbenve vesszük észre, hogy a fáradságosan és drágán szerzett közönyt nem sikerül átváltoztatnunk mozgékonysággá és hitté. Az ideg vezetőképessége megszűnt. Tényleg megöregedtünk.

- Kosztolányi Dezső

További Kosztolányi Dezső idézetek:

Száz évig, míg a testem megtörik, szeretnék élni, élni örökig. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

Már megtanultam nem beszélni, egy ágyba hálni a közönnyel, dermedten, élet nélkül élni, nevetni két szemembe könnyel. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

Egyetlen ideált se szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy hat és úgy él. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

Ki senkié sem, az mindenkié. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

A lelkem oly kihalt, üres, mint éjjel a tükör. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével. [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

Az emberiség holt fogalom. (...) minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket... [Részletek]

- Kosztolányi Dezső

További idézetek:

Az ember óvatosan kívánjon bármit is. Sosem lehet tudni, ki fogja meghallani. (...) Esetleg előfordulhat, hogy valami csak sodródik az univerzumokon keresztül, és ha egy tökéletlen személy... [Részletek]

- Terry Pratchett

Valamikor kézen vezettél; szökni akartam, nem engedtél, csend volt szívemben és a csendben szavad szólt csak, mindennél szebben. [Részletek]

- Keresztury Dezső

Kicsit fura talán, hogy a verset élőlénynek nevezem - bár ki tudja? Az élőlény általánosabb fogalom, mint az ember, márpedig a verset nem sérthetem meg azzal, hogy embernek nevezem. Igen,... [Részletek]

- Lelkes Miklós

Soha nem volt barátom. (...) Volt szeretőm, ellenfelem, pasim, haverom, egyéjszakás partnerem. Eleget próbáltam ahhoz, hogy tudjam, hosszú távon egyik sem fog működni. Nem tudtam megnyílni... [Részletek]

- Cecelia Ahern

Gondolkodásom elfogyó erejével lassan tapogattam a titokzatos élet megfoghatatlan értelmét. [Részletek]

- Zilahy Lajos

Azt hiszed, hogy egy pont felé haladsz, de ennek a pontnak csak az adja a létjogosultságát, hogy szereted. Pihenj egy kicsit, de amint tudsz, állj fel és menj tovább. Mert amint megtudta, hogy... [Részletek]

- Paulo Coelho

Kellenek a megbánni valók, amíg a szép emlékek is velünk vannak. Mindenki követ el hibákat, csak legyen elég időnk helyrehozni őket. [Részletek]

- Tuti gimi