Lénárd Sándor idézetek

A becsvágy oly későn hal meg, mint a remény. [Részletek]

A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár... [Részletek]

A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat... [Részletek]

A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. [Részletek]

A nap lát, az éjszaka hall (...), a titkok csak tiszavirág-életűek. [Részletek]

Boldogok azok, akiknek életéből nem lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa. [Részletek]

Ha a halál örök nyugalom, inkább fáradtan élek. [Részletek]

Ha a munka jó dolog volna, a gazdagok megtartották volna maguknak. [Részletek]

Jó helyen vagyok, mert bőven jut abból a jóból, amit az ipar nem termel, hanem pusztít: a csendből. [Részletek]

Nem boncolok lelket, az a gyanúm, hogy a lélekelemzés éppolyan keveset mond a lélekről, mint az oxigén-, hidrogén- és szénatomok a kenyérről, mely belőlük áll. [Részletek]

Otthon van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol. [Részletek]

Tehetetlenek vagyunk a saját halálunknál is kegyetlenebb halállal szemben. Kegyetlenebb - mert megmutatja, hogyan tűnik el egy ember, először a föld színéről, majd az emlékezetből. [Részletek]