Pálnagy László idézetek

A múlt sötét árnyékát féltem... S a jövő fényébe kiléptem. Fénytől majdnem szenesre megégve... Gyorsan húzódtam vissza... a sötétbe. [Részletek]

A természet szerény, mert számunkra mindig annyit mutat magából, amennyit éppen látunk belőle. [Részletek]

Ádámok! Évák! Istenek! Hagyjatok élni. Hagyjatok... Egyedül félni. Egyedül... élni. [Részletek]

Álom-e? A foszlány mi reménnyé ásítja lelkem? Hallom-e? A suttogó hangját? Hiszem-e? Árulón ismételt ragját? [Részletek]

Ámuló parázs csillan a mélyben, Szemeid tükre ma végtelent int. Pillantás illan időben, s térben... Lassuló szívemnek lobbanást hint. Remegőn simítom ajkadról szavaid, már őrjöng a... [Részletek]

Antivirtuális valóság-valóban, űrkréta korban - emberszaurusz énünk digitális kőbaltát markol... [Részletek]

Arcomon pír... hópuha angyalszárny érint... De mire ocsúdna megkövült lelkem - halandó valóság szaggatott árnyai - már kínbársonyt fonnak körém... S mire kóbor könnyeim fáklyái... [Részletek]

Csillanó álompor, fényévnyi szép, illanó Ámor, szétégni kész... Szeret, vagy nem szeret?! Nem itt a kérdés. [Részletek]

Egyáltalán... Létezem? Néhol egy mély kátyú vagyok, néha kis rög, vagy némi por, ami a talpakra ragad. Vagy még ennyi sem. [Részletek]

Egyedül sír a megkövült tegnap. Hang nélkül sikít vinnyogó áriát. Szürke palástot öltő percek - zörgő csontú ujjakkal, Arcomat simítanák, ha lenne bennük élet. [Részletek]

Emléke ragyogó, lobogó fáklya... Villanó parázs volt, hatalmas máglya? Feledés búja lesz holnapod ára, hamuvá porlad el tegnapod vágya. [Részletek]

Emlékpolip aszalt angyala fojtogat... Görget. Idő-szkarabeuszt majmolón. Pörget. Letűnt múlt-masszát hajszolón. Mint valami mínusz Isten. Rángat! Tegnap-hóhérként emel új vádat. [Részletek]

Ezernyi titkod bennem rejlik számtalan szádon ajkam fénylik merész pillanat téged szeretni hiányod félni s reménybe temetni... [Részletek]

Ha emléked éled mit nem talál éned s kivár a múlt, de sivár és rút; mert apad a kút... [Részletek]