Schubert Éva idézet
A dolgoknak előbb-utóbb jó mederbe kell terelődniük, noha ez bizonyos viták, nehézségek és egymásnak ugrások árán történik, de természetes, mindig is így volt a történelem során.
- Schubert ÉvaTovábbi Schubert Éva idézetek:
Naponta változnia kell az embernek, és folyton ellenőriznie magát, és mindig többlettel kell továbblépnie. [Részletek]
- Schubert ÉvaA siker annyira pillanatnyi, olyan, mint a labdának a föld érintése, aztán újra száll, újra leesik, újra röpül egyet, ennyi. [Részletek]
- Schubert ÉvaMinden ember, nincs kivétel, szívesebben néz fiatalt, szépet, ragyogót, mint öreget. Ez természetes is. (...) Ezért kell az embernek meggazdagodnia minden területen. Ne az legyen az egyetlen... [Részletek]
- Schubert ÉvaNincs rémesebb dolog, mint ha valakinek az idő múlásával nem születik meg a belátása is. Az idő múlásával az embernek nem szabad megállni egy bizonyos ponton, ahol fiatal korában volt. [Részletek]
- Schubert ÉvaTovábbi idézetek:
Akinek rejtegetnivalója van, nem engedheti meg magának, hogy beszéljen. A fiúk a katonai hírszerzésnél jól tudták ezt a háborúban. Ha elfognak: mondd meg a nevedet, a rangodat, a... [Részletek]
- Agatha ChristieMindnyájatokat szeret valaki, de ti elszúrjátok, és miért? Hogy kié a hatalom? Ez nem szerelem. Az az, amikor bízunk annyira a másikban, hogy elmondjuk, mi zavar igazán. [Részletek]
- Így jártam anyátokkalFérfivé bennünket az asszonyoknál nem az első győzelem avat, hanem az első vereség! [Részletek]
- Molnár FerencNe bánkódj, ha gondjaid vannak a matematikával, biztosíthatlak, az enyémek sokkal nagyobbak. [Részletek]
- Albert EinsteinKudarcaink ideiglenesek. [Részletek]
- Borisz Leonyidovics PaszternakSzeretem a mosolyát, a haját. Szeretem a térdét. Szeretem azt a szív alakú anyajegyet a melle fölött. Szeretem azt, ahogyan néha megnyalja az ajkát, mielőtt megszólal. A nevetését. Az... [Részletek]
- 500 nap nyárAz őszinteség és a túlbuzgóság teszik veszedelmessé a félművelt embereket. (...) Az ilyen emberek akaratukon kívül sok szerencsétlenséget okozhatnak. [Részletek]
- Liviu Rebreanu