Kategóriák

Stendhal idézet

Egy pillantással mindent el lehet mondani, és később le is lehet tagadni, hiszen egy pillantást nem ismételhetünk meg szó szerint.

- Stendhal

További Stendhal idézetek:

Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell. [Részletek]

- Stendhal

Miért kívánják tőlem, hogy ma is ugyanaz legyen a véleményem, mint hat héttel ezelőtt? A saját kijelentéseim zsarnokoskodjanak fölöttem? [Részletek]

- Stendhal

Az ész szerelme elmésebb, mint az igazi szerelem, de csak pillanatokig tud lángolni, túlságosan ismeri és mindig bírálja önmagát; nem szakadhat el a gondolattól, sőt éppen a gondolkodás... [Részletek]

- Stendhal

Az ember mindig látja minden kellemetlenségét jelen helyzetének, de semmit sem lát azokból, amelyek abban a helyzetben várnak rá, ami után vágyakozik. [Részletek]

- Stendhal

Mihelyt meglátlak, rögtön megfeledkezem minden kötelességemről, csak a szerelem él bennem! De ez a szó - szerelem - kevés is. [Részletek]

- Stendhal

Nem volt több kívánnivalója. Szerelmessé tette ezt az asszonyt, ott az éjszakai szobában maga is meghatódott a nő csábító szépségétől - ennek köszönhette győzelmét, ennek s nem... [Részletek]

- Stendhal

Az élet oly` rövid, hogy az ember ne fossza meg magát az örömtől, még ha az öröm veszélyt rejteget is! [Részletek]

- Stendhal

További idézetek:

Úgy alakítsuk tehát lelkünket, mintha már a befejezéshez értünk volna. Semmit se halasszunk el. Naponta egyenlítsük ki a számlánkat az élettel szemben. Az életnek az a legnagyobb... [Részletek]

- Lucius Annaeus Seneca

Soha életében nem volt magányos. Ez nagyon furcsa. Ki gondolta volna, hogy férjhez kell mennie, örökre össze kell kötnie az életét egy másik emberrel ahhoz, hogy egyedül érezze magát? [Részletek]

- Julia Quinn

A titok önmagában semmi, de a trükk, amihez felhasználod, az minden. [Részletek]

- A tökéletes trükk

A mai napon kezdődik el az életem, mert ma a világ egyik polgára lettem. Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a... [Részletek]

- Grace klinika

Milyen furcsa, hogy legtöbbször nem a személy, hanem a helyzet miatt leszünk szerelmesek... és gyűlölni is ugyanígy gyűlölünk. [Részletek]

- Gaál Viktor

A szeretteitől való közelgő elszakadás, és nem az élet vége volt az, ami a hitét életben tartotta. A remény, hogy még egy kis időt tölthet azzal, akit szeret, arra késztette, hogy a... [Részletek]

- J. R. Ward

A szeretet a másik ember javát keresi, míg a megfékezhetetlen harag a másik romlására tör. [Részletek]

- Gary Chapman