Vajda János idézetek

A gondolat, hogy e mindenség Nem lesz se több, se kevesebb, S isten se törli azt le végkép, Mi egyszer itten megesett... [Részletek]

A multból fölmerül egy pillanat, Mint óceánból elsüllyedt sziget: És látom újra ifjú arcodat, mikor még másért nem dobbant szíved. [Részletek]

Ami él, mind elmúló. Csak maga a mulandóság, Az az örökkévaló. [Részletek]

Annyi emlék - s e kedves helyem Mi okon most mégis idegen? Szemem a távolba téved el, Csalogat valami innen el... [Részletek]

Az állatokban is, ha nyár, ha tél, Hozzánk az isten példákkal beszél. [Részletek]

Az itélet szól a tornyon: Üt az óra, fönn a horgony; Menni kell - Isten veled. [Részletek]

El nem gondolhatom, Mivel érdemeltem; Csak szenvedtem eddig Ebben az életben. [Részletek]

Énnekem már nem fáj semmi, És örömet semmi nem ád. Csak emléked fáj még... oh hogy Örökké emlékezem rád! [Részletek]

És nem tudom, mi fáj majd jobban: Mi itt örökre elveszett, Vagy ami él a multban, s onnan Kivenni többé nem lehet? [Részletek]

Földi lét - tünő árnyjáték. [Részletek]

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva. A cinege fázik a tüskebokorba`. A kerti haraszton zokogja a szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél. [Részletek]

Ha eljövend a búcsúóra, Ha majd e szív végsőt dobog, A percben, mely létem kioltja, Majd akkor is rád gondolok. [Részletek]

Ha majd egykor egy igazán Hűn szerető szívre vágyol, S keresed, de nem mutatja Sem a közel, sem a távol: [Részletek]

Ha szeretsz és nem tudod, miért? Elhihedd, hogy igazán szeretsz. [Részletek]