Honoré De Balzac idézet
A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a művészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük?
- Honoré De BalzacTovábbi Honoré De Balzac idézetek:
Becsukni vagy kinyitni egy ajtót: nem egy és ugyanaz a mozdulat-e? [Részletek]
- Honoré De BalzacTalán nem is más a szerelem, mint hálaérzet a gyönyörért. [Részletek]
- Honoré De BalzacAz emberek föllépéséből ki lehet olvasni, hogy kicsodák, mit csináltak eddig, honnan jöttek és mi a szándékuk. [Részletek]
- Honoré De BalzacA felsőbbrendű ember azonban felül tud emelkedni az előítéleteken, a keresztény pedig beletörődik a bajokba, amelyeket minden jó cselekedet maga után von, ha éppen nem is egyezik az... [Részletek]
- Honoré De BalzacIdővel belátja az ember, hogy a gyönyör a lélek vagyona, és semmivel sem hízelgőbb, ha a gyönyörért szeretik az embert, mintha a vagyonáért. [Részletek]
- Honoré De BalzacOlcsón senki sem lehet nagy emberré. A lángész könnyekkel öntözi meg alkotásait. A tehetség: erkölcsi lény, s mint minden élőlénynek, ennek is van betegségekre hajlamos... [Részletek]
- Honoré De BalzacA boldogtalan szerelmesek testvéreknek érzik egymást gyötrelmeikben, akárcsak a vértanúk. Semmi a világon úgy meg nem érti egymást, mint két rokon fájdalom. [Részletek]
- Honoré De BalzacTovábbi idézetek:
Amint megfogalmazunk valamit, már körül is határoltuk. És minden kerítés szűk. A felbukkanó eldönthetetlen problémák kibújnak alóla. [Részletek]
- Péter RózsaKönnyebb s talán kellemesebb is meghalni azért az asszonyért, akit szeretünk, mint élni érte. [Részletek]
- Étienne ReyA szeretet a világ legerősebb fegyvere a jó érdekében. Még a leghidegebb tél jegét is képes felolvasztani és tavaszi virágba borítani a házasságot. [Részletek]
- Gary ChapmanFogadja el az egyéni sajátosságait! Bocsássa el minden elképzelését, kivetítését és vágyát, amelyek arra vonatkoznak, hogy miként kell viselkednie a másik embernek. Nem fog úgy... [Részletek]
- Kurt TepperweinA boldogság megszerezhető, és el is veszíthető. [Részletek]
- Hioszi TatioszAzért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek,... [Részletek]
- Feldmár AndrásVan, amikor megmentünk egy állatot, és nem is sejtjük, hogy ezzel önmagunkat mentettük meg. [Részletek]
- Carol Bigley