Charlotte Brontë idézet
Rokon léleknek érzem, minden mozdulatát értem, s habár származás és vagyon tekintetében tátongó űr választ el tőle, van valami az agyamban és a szívemben, a véremben és az idegeimben, ami szellemi rokonává tesz. Hogy egy-két nappal ezelőtt még egészen másképpen beszéltem? Azt mondtam, semmi közöm hozzá azon túl, hogy fizetést kapok tőle? Megtiltottam magamnak, hogy mást lássak benne, mint kenyéradó gazdámat? De hiszen ez istenkáromlás! Vétek a természet parancsa ellen! Minden jó, igaz, erős, tiszta érzésem őt veszi körül. Tudom, hogy érzelmeimet titkolnom kell; a remény parazsát el kell fojtanom; nem szabad elfelejtenem, hogy ő édeskeveset törődhet velem. Mert amikor azt mondom, hogy rokon lelkek vagyunk, nem úgy értem, hogy én is rá tudom kényszeríteni akaratomat másokra, és hogy belőlem is olyan varázserő árad, mint őbelőle. A lelki rokonságot csak úgy értem, hogy ízlésünk és hajlamaink sok tekintetben megegyeznek. Nem győzöm hangoztatni, hogy kettőnket egy világ választ el egymástól, és azért mégis szeretni fogom őt, amíg csak élek.
- Charlotte BrontëTovábbi Charlotte Brontë idézetek:
Nem tudhatjuk, milyen mély, milyen tágas a szívünk, míg a nyomorúság rá nem bocsátja felhőit és el nem árasztja sötétséggel. [Részletek]
- Charlotte BrontëNem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s... [Részletek]
- Charlotte BrontëFájdalma az én szenvedésem is, megkönnyebbülése a reménységem, haragja a büntetésem, hálás tekintete a jutalmam. [Részletek]
- Charlotte BrontëHa a sors úgy hozza, hogy ez életem utolsó perce, amit vele tölthetek, azt nem pazarlom el erőltetett, magamra kényszerített húzódozással. Szerettem őt... jobban szerettem annál, hogy el... [Részletek]
- Charlotte BrontëAz álmatlan éjszakák gyorsan fölemésztik az életet. S mert virrasztás alatt a lélek nem jut elég mézhez, táplálék hiányában a vágyak sovány kosztján igyekszik megélni, s mivel... [Részletek]
- Charlotte BrontëÉletem nagy eszméje - ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek; ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem... [Részletek]
- Charlotte BrontëMikor láttam, hogy szerelmemet egy gavallér kíséri haza, sziszegést véltem hallani, s a Hold sütötte balkon egyik zugából előtekergett a féltékenység zöld kígyója, bekúszott a... [Részletek]
- Charlotte BrontëTovábbi idézetek:
Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom... inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... több örömöt vagy... [Részletek]
- Lucy Maud MontgomeryÉs akkor a testek megtanulnak a lélek nyelvén beszélni, és ez a szex, ez az, amit odaadhatok annak a férfinak, aki visszaadta a lelkem, bár ő még nem tudja, milyen sokat jelent nekem. Ezt... [Részletek]
- Paulo CoelhoAz önbizalmat mindenki csak saját magának adhatja meg, és csak úgy, ha megdolgozik érte, ha megoldja az előtte álló racionális és érzelmi konfliktusokat. És mindezt következetesen,... [Részletek]
- Csernus ImreA hajnal nyomában fehér lovamon ülve Keresem a nőt, ki még meg sincs születve. Egy dombon állok az álmok hegyén, S mondogatom: ez nem is oly nehéz. [Részletek]
- Robert PlantEgy szerelem kezdete csupa dátum. A megismerkedés, az első randevú, az első meghitt séta, az első érzékenyebb kézfogás, egymásba karolás, az első csók, az első vallomás, az az első... [Részletek]
- Végh GyörgyA halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. [Részletek]
- Marcus AureliusLehetséges, hogy ki lehet emelni valakit a saját életéből, majd lepottyantani őt egy idegen hely közepére, és az illető teljesen másmilyennek fog tűnni. De még ha így is alakul, az... [Részletek]
- Jennifer E. Smith