Erich Maria Remarque idézetek

Az élet elviselhetetlen lenne, ha örökké tartana. [Részletek]

Az élet sokkal nagyobb dolog annál, semhogy vége lehessen, amíg utolsót nem lélegzünk. [Részletek]

Az életben több a boldogtalanság, mint a boldogság. És ezért könyörületes, hogy az élet nem tart örökké. [Részletek]

Az életnek nincs tartalma - mégsem lehet csak úgy elhajítani, mint egy kilőtt patront! Talán még használható lesz a harcban, ha eljön majd annak az ideje, és akkor rá is szükség lesz. [Részletek]

Az ember gonosz, és csak akkor híve a jótetteknek, ha mások művelik. [Részletek]

Az ember mindig egyedül van, és soha sincs egyedül. Jönnek az emlékek. Egy hegedű búgása a félhomályból - valami kertben, egy dombtetőn Budapest fölött. A gesztenyefák mély illata. A... [Részletek]

Az embernek mindig újra és újra túl kell tennie magát a mindennapi kis igazságtalanságokon, a kisebb darab kenyéren, a nehezebb munkán, nehogy a miattuk való elkeseredésében a nagy... [Részletek]

Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá. [Részletek]

Az eső csillogó, óezüst függönnyé sűrűsödött. A bokrok illatoztak. Erősen és hálásan párállott a föld. (...) Az éjszaka létezett csupán, az hullatta esőjét a csillagokból,... [Részletek]

Az idő a halál nagyon gyenge főzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk,... [Részletek]

Az öngyilkosság lehetősége egyfajta kegy, amelynek az ember csak ritkán van tudatában. A szabad akarat illúzióját kölcsönzi az embernek. És valószínűleg többször követünk el... [Részletek]

Az üldözött egy idő múlva többnyire okosabb lesz a üldözőknél. [Részletek]

Az üres tér az időben. A szoba, ez a kivilágított kis kamra, ugyanolyan, mint azelőtt - és itt van megint az egyetlen ember is, akit szeret, és valami furcsa módon mégsem ugyanaz már ő... [Részletek]

Azelőtt sok minden volt... biztonság, háttér, hit, célok... csupa barátságos tájék, ahol mindig megvethettem a lábam, ha a szerelem megrázott. Ma már semmim sincs... legfeljebb némi... [Részletek]