Francis Scott Fitzgerald idézetek

Az elkövetkező napokon, heteken át a könyvei nem voltak többek, csak bútordarabok, a barátai csak emberek, akik valami elmosódott külvilágban éltek és járkáltak, ahonnan ő igyekezett... [Részletek]

Az elveink tizennyolc éves korunkban hegycsúcsok, ahonnan széttekintünk, negyvenöt éves korunkban barlangok, ahol elrejtőzünk. [Részletek]

Ember és ember között sem az intelligencia, sem a származás nem jelent olyan mélyreható különbséget, mint az, hogy beteg-e valaki vagy egészséges. [Részletek]

Felépítette magának a reményt álmainak anyagából, mely persze törékeny kis remény lett, naponta több tucatszor darabokra hullott és elpárolgott (...), de azért mégiscsak remény volt. [Részletek]

Mi (...) fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba. [Részletek]

Mindenki azt gyanítja magáról, hogy birtokában van, ha többnek nem is, de egyetlen alapvetően fontos erénynek. [Részletek]

Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy addig mutassuk ki a barátságunkat a másik iránt, amíg él, nem pedig a halála után. [Részletek]

Mutassatok nekem egy hőst, és írok nektek egy tragédiát. [Részletek]

Nem tudom, vajon igazi vagyok-e, vagy csak az egyik regényem hőse. [Részletek]

Nincs olyan tűz vagy frissesség, amely egyenértékű tudna lenni azzal, amit egy férfi szívében légvárként felépít önmagának. [Részletek]