Kosztolányi Dezső idézet
Az erősebb fölfalja a gyengébbet, mint a halak. Az ügyes gladiátor átszúrja az ügyetlent, a jó költő elnémítja a rosszat. Nincs kegyelem. És mindig így lesz, talán évezredek múlva is. Hogy haladunk-e, mint egyes bölcselők állítják, azt nem hiszem. Az ősember négykézláb mászott, én kocsin repülök, nagy gyorsasággal, mert már ismerem a tengelyt és a kereket. De ez nem haladás. Mind a ketten egyet teszünk: megyünk. Az lenne a haladás, hogyha legyőzhetnénk önmagunkat, itt belül, belátás által, hogyha két édestestvér, ki az örökségen osztozkodik, nem gyűlölné meg egymást halálosan azért, amiért az egyik száz sestertiusszal többet kap a másiknál. Erre nem tartom az embert képesnek soha.
- Kosztolányi DezsőTovábbi Kosztolányi Dezső idézetek:
Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák. Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák. [Részletek]
- Kosztolányi DezsőAkarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált? [Részletek]
- Kosztolányi DezsőNe mondd te ezt se, azt se, hamist se és igazt se, ne mondd, mi fáj tenéked, ne kérj vigaszt se. Légy mint a fű-fa, élő, csoda és megcsodáló, titkát ki-nem-beszélő, röpülő,... [Részletek]
- Kosztolányi DezsőÉs amikor már nem is vizsgálta, csak hatni engedte magára, amit tapasztalt, egyszerre érezte, hogy ez az, akit évekig keresett mindhiába. [Részletek]
- Kosztolányi DezsőSzegények és gazdagok sohase lehetnek egymáshoz őszinték. (...) A szegény ránéz a gazdagra, s ezt gondolja: "Jaj, de gazdag vagy te". A gazdag ránéz a szegényre, s ezt gondolja: "Jaj, de... [Részletek]
- Kosztolányi DezsőEddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a... [Részletek]
- Kosztolányi DezsőMondd, kérlek, nem vetted észre, hogy azok, akik ma élnek, a gazdag embert egészen úgy tisztelik, úgy imádják, mint Istent? Boldogok, ha jó hozzájuk, de akkor is boldogok, ha kegyetlen,... [Részletek]
- Kosztolányi DezsőTovábbi idézetek:
Hiszem, hogy az ember bármit megtehet, amit nem szégyell önmaga előtt. [Részletek]
- Szabó GergelyA magány nem a Szerelem hiánya. A magány kiegészíti a Szerelmet. Nem a társaság hiánya, hanem az a pillanat, amikor a lelkünk végre szabadon meg tud szólítani minket, és segít... [Részletek]
- Paulo CoelhoA nők nem annyira a kérdésekre figyelnek, mint inkább a kérdések rejtett indítékaira. [Részletek]
- Gabriel García MárquezAz igazi tudós... kész arra, hogy elviselje a megpróbáltatásokat, akár még az éhezést is, csak hogy senki ne szabja meg neki, hogy milyen irányba folytassa a munkáját. [Részletek]
- Szent-Györgyi AlbertSoha ne kövesd el ugyanazt a butaságot kétszer, hiszen elég nagy a választék! [Részletek]
- Bertrand RussellUgyanabba az asszonyba vagyok szerelmes már negyvenegy éve. Ha a feleségem rájön, megöl. [Részletek]
- Henny YoungmanTudom, mi a különbség egy rendes pasi meg egy nem rendes pasi között, de még nem döntöttem el, melyiket szeretem jobban. [Részletek]
- Mae West