Mary Shelley idézetek

Kialakulatlan teremtmények vagyunk, csak félig készek, amíg egy nálunk bölcsebb, jobb és értékesebb valaki - s egy jó barátnak ilyennek kell lennie - hozzá nem segít, hogy esendő és... [Részletek]

Lenyűgözött a tehetetlenség, amit az ember oly gyakran érez, ha rémálmában hasztalan igyekszik menekülni a végveszélyből, mert földbe gyökerezik a lába. [Részletek]

Miért dicsekszik az ember, hogy annyival érzékenyebb, mint az állat? Hisz ettől az csak nélkülözhetetlenebb. Ha a mi indítékaink csak éhségre, szomjúságra s testi vágyakra... [Részletek]

Mily különös dolog a tudás! Ha egyszer beléakaszkodott, rátapad az elmére, mint moha a sziklára. [Részletek]

Mily változóak az érzelmeink, s milyen különös, hogy még a legnagyobb nyomorúságban is szerelmetesen ragaszkodunk az élethez! [Részletek]

Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. [Részletek]

Mindig barátra vágytam. Kerestem valakit, aki szeret, és együtt érez velem. És lám, e néptelen tengeren megtaláltam, de sajnos csak addig, míg értékét fölismertem, s mindjárt el is... [Részletek]

Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás. [Részletek]

Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre. [Részletek]

Semmi úgy meg nem nyugtatja a lelket, mint a határozott cél - a pont, amelyre a lélek szegezheti szellemi tekintetét. [Részletek]

Szerencsétlen s magányos teremtmény vagyok. Körültekintek, s nincs barátom, nincs rokonom a földön. [Részletek]