Petőfi Sándor idézet

Kérdezd: szeretlek-e? s megmondom én, hogy Szeretlek, mert ezt mondhatom; De oh ne kérdezd: mennyire szeretlek? Mert én azt magam sem tudom! Azt tudni csak, hogy mély a tengerszem, De... [Részletek]

Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. [Részletek]

És hogyha egyszer már A szolga emberré emelkedik, Éhen hal meg vagy a bitófán, De többé szolga nem lesz! [Részletek]

A fájdalom nem éles fejsze, melynek Csapásától az élet fája dől... A fájdalom féreg, mely lassan, lassan, De nem fáradva, folyvást rág belől. [Részletek]

Annyi földet sem mondhat övének, Melyben egykor koporsója fér meg, S mégis-mégis viszi lobogóját Azok előtt, kik a hazát óják. [Részletek]

De hogyha telve volna szívem, A legdicsőbb emlékek kincsivel, Kiszórnám azt e pillanatban mind, S téged hagynálak benne egyedűl. [Részletek]

Egykor ha a világ megbántott, Kivánkozám a sírba le; Most, épen mert bánt, élni vágyok, Dacolni van kedvem vele. [Részletek]

Egyre jobban felmelegszik a Föld, mintha csak belázasodott volna, és mintha végre egyszer és mindenkorra le akarná prüszkölni magáról azt a sok és egyre csak sokasodó emberi bacilust, aki... [Részletek]

Az emberek ostobák. Vagy annyira önteltek, hogy azt képzelik, sosem kapják el őket. [Részletek]

Mindenki a maga módján álmodja meg az életét. [Részletek]

A nők csodálatosak (...). Mintha semmi sem hatna rájuk. Itt vagyok én, aki úgy érzi, mintha kifacsarták volna a lelkét, s úgy nézek ki, mintha a testem napokig vízben ázott volna (...).... [Részletek]

A műalkotás egy szép rezgésnek a megörökítése. Egy lelki mámor feledhetetlenné tevése. [Részletek]

A szerelem a létezés bora. [Részletek]

Lehet, hogy a teljes közömbösség nem a belső békét teremti meg, hanem az emberben szunnyadó gonoszságot szabadítja fel? [Részletek]