Charlotte Brontë idézet

Életemben először kóstoltam bele abba, amit bosszúállásnak hívnak. Eleinte olyan íze volt, mint valami erős, zamatos bornak. Utóíze azonban undorító, fémes, poshadt, mintha mérget... [Részletek]

Miért roskadnánk magunkba fájdalmunkban, mikor az élet úgyis oly rövid, a halál pedig feltétlenül a boldogság kapuja, s a dicsőségé? [Részletek]

A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem. [Részletek]

Férjet tökéletesíteni! Nem! Én ahhoz ragaszkodom, hogy a férjem tökéletesítsen engem, különben faképnél hagyom. [Részletek]

Zárkózott embereknek gyakran valóban szükségük van arra, hogy megnyílhassanak, és beszélhessenek érzelmeikről. [Részletek]

Az együttérzés, ha külső jele nincs is, azért nem kevésbé jóleső és megnyugtató. [Részletek]

Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab. [Részletek]

A szavak olyanok, mint a napsugár. Minél koncentráltabbak, annál mélyebbre hatolnak. [Részletek]

Az ember azt, mit át nem érez, Otromba gúnyba fojtja csak, Mi jó és szép, azon kacag, Mit meg nem ért: leszólja dohogva. [Részletek]

Minél többet tudsz, annál kevesebbet értesz. [Részletek]

Én leszek, ki fogja majd a két kezed, ki téged jó felé vezet, ha engeded. [Részletek]

Ajándék az, ha olyat adsz, amit akar valaki, nem olyat, amiről te gondolod úgy, hogy adnod kell, vagy amit kötelezőnek érzel. Az az ajándék, amit akar valaki, te pedig képes vagy adni.... [Részletek]

A körülmények néha olyan irányba mozdítják az életedet, amerre magadtól soha nem mentél volna. [Részletek]

Az élet nem abból áll, amit könyvekből tanul az ember. [Részletek]