Pieter Frans Thomése idézetek

A boldogság itt van, egészen közel, úgyszólván karnyújtásnyira. Amikor előre hajolok, hogy megérintsem, fejem nekiütődik a vastag üvegfalnak; hát ilyen közel. [Részletek]

A dolgok összefüggése vagy feltételezett kapcsolata gyakran meggátolja, hogy meglássuk a dolgot magát. Csak egy bizonyos összefüggésben ismerjük. Ahogy nem tudunk hová tenni egy utcán... [Részletek]

A frissen mosott ágynemű illata, a háló ablaka kitárva. Egy új nap. A napfény, mely betoppan a szobába, s már sehol sem találja. [Részletek]

A halál: az idő, más szóval. [Részletek]

A halált nem hatják meg a rímek és a temetők, ahogy más nyelvi eszközök és más helyek sem. Ha üt az óra, ezek a dolgok teljesen semmitmondóvá válnak. [Részletek]

A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény. [Részletek]

A síró ember általában ura magának. A kinyilvánított érzés olyan érzés, amelyen uralkodni tudunk. Formát öltött, felismerhető lesz, nevén nevezhető, kategorizálható. [Részletek]

A személy sohasem lesz képes kilépni önnön korlátozottságából, és áttörni a másik oldalra. [Részletek]

A szülők előre elképzelik a gyerekük egész életét. Nemcsak nemzik a gyereküket, de ők is találják ki. [Részletek]

A test elragadtatott a földről; nem úgy mindaz, ami reá emlékeztet. [Részletek]

Amíg a félelem nem tud megkapaszkodni a tényekben, addig nem fog rajtunk. [Részletek]

Azok a dolgok is már előre meg vannak írva, amelyek végül nem történnek meg. [Részletek]

Azt szokták mondani: az idő minden sebet begyógyít. De szerencsésebb volna így: az idő örökös visszatérés ugyanarra a dologra. Mint egy ismétlési feladat. Addig-addig ismételgetjük... [Részletek]

Egész ifjúságom azzal telt, hogy kiszabadítsam magam a szüleim elgondolásából. Nem akartam az a közhely lenni, amit elképzeltek. [Részletek]