Kányádi Sándor idézet

Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szellőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak. [Részletek]

Vagyunk ketten két szép nyárfa, s búvunk egymás árnyékába. [Részletek]

Bántani én nem akarlak, szavaimmal betakarlak, el-elnézlek, amíg alszol. Én sohasem rád haragszom, de kit bántsak, ha nem téged, az én vétkem, a te vétked, mert akarva, akaratlan, halálom... [Részletek]

Nagyváros, nagyváros, ne csábíts te engem, maradok holtomig, itt, ahol születtem! [Részletek]

Építsd föl minden éjszaka építsd föl újra, s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja. [Részletek]

Vagy nem is voltál más, csak egy soha-el-nem-felejthető mosoly, mely minden nyári alkonyatkor a langyos szellővel s a füst illatával meg-megkísérti emlékezetem? [Részletek]

Ó, szép szavak barokkos balzsama, - ne hosszabbítsd a kínjaim! A féligazság: múló novokain. Az egyenes beszéd, nekem csak az a szép. [Részletek]

Az a boldogság, amely egy adott okból fakad, a nyomorúság egyik formája csupán, hiszen az adott okot bármely pillanatban elvehetik tőlünk. [Részletek]

Én alapvetően sosem kerestem egyebet, mint a szerelmet. Talán mert sosem éreztem, hogy igazán szeretnek. Mindennek, amit addig csináltam, egyetlen célja volt: hogy szeressenek. [Részletek]

Életem eddigi részében máris túl sok biztos tudással és azok tuti cáfolatával akadtam össze. Ezentúl inkább saját fejjel fontolgatok, saját lélekkel-szívvel érzek. [Részletek]

Amikor ősszel, ha haloványan csillog a napfény, egyszerű szavakkal hódolok néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz szeretheti a bágyadt folyót. [Részletek]

Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten. [Részletek]

A természet ingyen nem adja kincsét. [Részletek]

Tudod, mikor valami rossz történik velem, szeretem azt gondolni, hogy az én hibám. Mert tudod, ha valaki más hibája lenne, akkor én semmit nem tehetnék ellene. [Részletek]